Dr. Hardy Júlia: Családi történetekben lecsapódó társadalmi traumák a Civil Csoport Hétvégén
Hogyan lehet szóba állni egymással, amikor a politika és a történelem mesterséges szakadékokat hasít közöttünk?
„Nincs helyes élet a hamisban”
(T.W.Adorno)
Olyan családi történeteket feldolgozó csoport(ok) munkájáról írok, amik a Civil Csoport Hétvége keretei között zajlottak 2012 és 2021 között. Azt szeretném bemutatni, hogy a szűk időkeretek ellenére hogyan sikerült ezeken a csoportokon átélni a szolidaritás, együttérzés, összetartozás érzéseit, és még országunk mikro-történetéről is sokat megtudni, árnyaltan, az előítéleteinket átírva, hogy jobban értsük önmagunk és egymást. A traumatizált sorsú népekhez hasonlóan, ahol a fragmentálttá válik (Plankers, 2015) az egyéni-és a társadalmi identitás, hogy lehetett mégis a csoport idejére egymásból és egymás családtörténeteiből olyan megtartó szövetet szőni, ami az együttesség és folytonosság érzését adta.
2010-ben pszichiáterek és pszichológusok mintegy 20 fős csapata megalakította a Civil Csoport Hétvége koncepcióját, stábját, a nem sokkal azelőtt újra feltámasztott PsziHé (Pszichoterápiás Hétvége) „közéleti önismeretre” szakosodott testvérprogramját. Célunk volt a szélsőségesen megosztott, egymással szóba állni nem tudó résztvevők meghívása egy biztonságos, reflektív térbe, ahol a közösséghez, közéletiséghez kapcsolódó szerepeinkkel foglalkozhattunk.
A rendezvény gerincét az évente háromnapos siófoki elvonulás képezte, ami háromféle csoport-szettingben zajlott: nagycsoportban a résztvevők és a stáb teljes létszámával, középcsoportban a fenti létszám 1/3-1/3-ával, és különböző kiscsoportokban: csoportanalitikus, pszichodráma, szociodráma, mozgás-és táncterápia, (téma centrikus) szabad interakciós csoportok álltak rendelkezésre.
A rendezvényt meghatározó módon kiegészítette a stáb havi egyszeri találkozása minimum 2 órás keretben, ami több funkciót is szolgált: a rendezvények tartalmi és operatív kereteinek a kialakítását, az események feldolgozását, a stáb reagálását a közéleti történésekre, új tagok felvételét, időnként szervezetfejlesztést, a belső feszültségek feldolgozási kísérleteit. Valamiféle „szellemi tőkesúly” felhalmozását egy olyan céllal, ami- mint a kvalitatív kutatások esetén-, először magát a tárgyát kutatja, vizsgálja, majd elemzi és méri, hogy tovább tudja fejleszteni. Noha, csoportmódszerekben jártas pszichoterapeuták alkották a stábot, mégsem akartunk/tudtunk pszichoterápiát végezni, hisz a keretek ezt nem tették lehetővé. Inkább minél többféle lehetőséget akartunk teremteni a társadalmi szerepeinkre való reflexióra. A rendezvény címei tükrözik ezt a szándékot: „Keressük a közös hangot, tanuljuk a demokráciát”, „Én az ő helyükben”, „A demokrácia bennem és általam”, „Demokrácia-el tudjuk képzelni?”, „Részem az egészben”, „Közös nevezők”, „Erőviszonyok”, „Szólj bele!”
A rendezvény programját tekintve, naponta cca. 2 nagycsoport, 2 közép-csoport, és 2 kiscsoport volt. A kiscsoportidő összesen kb. 4-5x 1,5-2 óra.
Visszatekintve az elmúlt 10 év rendezvényeire, a „pulzálás” szót emelném ki, mint ami leírja az eltérő mélységű és érzelmi hőfokú keretek között mozgó csoporttagok élményeit, akik a többféle csoportfelállásban inspirálódtak, fókuszálhattak a közéleti szerepek eltérő mélységeire.
Ha a nagycsoport azt az érzést közvetítette, ahogy egyénként el lehet veszni a társadalomban, a tömegben, akkor a középcsoport a munkahelyi, lakóhelyi, iskolai közösségi élményeket hozhatta elő. (lakógyűlés, értekezlet stb.) A kiscsoport meg a maga intimitásával és intenzitásával, talán a családban átélt élményeket segíthetett a figyelem középpontjába hozni: értjük ezalatt a jelenlegi, és a transzgenerációs örökségekkel kitágított eredeti családot. Bár, a CCH stábja évről-évre sokat tett azért, hogy eltérő politikai irányultságú résztvevők jöjjenek, az arányos heterogenitást nem tudtuk elérni. És ez vonatkozik a résztvevők foglalkozására is. Biztos, hogy a „pszicho-szakma” képviselői voltak felülreprezentálva.
Az első családi történeteket feldolgozó csoportunkat Borbándi Jánossal, a többit Terenyi Zoltánnal vezettem. Jártasságot a családi történetek feldolgozásában részben a pszichodramatikus és szociodramatikus előéletemből, részben a családterapeuták részére kialakított 150 órás „Saját család feldolgozási” csoportok vezetéséből szereztem (Bowen, 1993).
Noha kifejezetten egy csoportfolyamatot, vagyis a gyakorlatot szeretném bemutatni, nem tekinthetünk el a mögöttes elméleti megfontolásoktól sem, amelyek, mint egy „védőháló” tartják fenn a komplex dramatikus események értelmezési keretét.
Ezek áttekintése azért sem könnyű, mert az egyes elméletalkotók, a traumakutatások, a csoportanalitikus- és a családterápia ide vonatkozó munkáiban nem egy koherens rendszert hoztak létre, eltérő terminológiával, metaforákkal és kiindulási pontokkal, és ennek megfelelő eltérő végeredményekkel. Ráadásul, a megfigyelés léptéke is változik: hol az egyén, hol a család, illetve a csoport egymástól eltérő nézőpontjából fogalmazták meg gondolataikat. Az oszcillálás az eltérő fókuszok között, elengedhetetlen. Ezt a hiányosságot egyébként igyekeztünk a magunk javára fordítani a kiscsoport-folyamatban, felvállalva a komplexitás –és néha az esetlegesség – veszélyét is: a csoport „itt és most” világába hívtuk be a családi történeteiket. Egy meghatározott külső közegből jöttek, és a CCH-án a közép-, és nagycsoportokon is új élményeken aktualizálódott, vagy árnyalódott hétköznapi realitásuk. Így legalább öt réteg „kopírozódott” egymásra; ezt példákon fogom bemutatni. (társadalmi- egyéni-, családi-, CCH-s csoportszintek, drámacsoport szint)
A családi fókusznak kiemelt szerepe volt, hisz a család közvetítő láncszem a társadalom és az egyén között. Ahogy a család elszenvedte, megemésztette a társadalmi, történelmi traumákat, megváltozott struktúrája, hiedelemrendszere, kommunikációs stílusa, identitása és főbb életstratégiái. Ezek a sajátosságok olyan közel vannak a személyhez, hogy alig lát rájuk, de meghatározzák zsigeri válaszait a közélet történéseire.
Előfeltevéseink a következők voltak:
Egyéni szinten:
- a trauma átható sérülést hozhat létre, ami megváltoztatja mind a személyiséget, mind a családot, ami az egyént körül veszi (Hermann, 1992)
- károsodik a bizalom képessége a közösség felé (Levine, 1997)
- a korai bántalmazás, elhanyagolás dezorganizált kötődést alakít ki, ami a későbbi kapcsolatokban is összemoshatja a szeretetet a gyűlölettel, sok interperszonális ambivalens kapcsolat mátrixává válhat (Kuritárné Szabó, 2015), az esetlegesen kialakuló személyiségzavar primitív elhárító mechanizmusokkal súlyosan torzíthatja a valóságot és a hozzá való alkalmazkodást
- nem alakul ki egy belső stabilitás, ami biztonságossá tehetné saját magunk, a fontos Másik és a világ érzékelését (Fonagy, 2006). Az identitás és a világ fragmentálttá válik.
- sérülnek trauma hatására a reflexív funkciók, nem lehet elgyászolni a történteket és a holding funkciók is károsodnak (Shapiro, 2016)
- a bűntudat és szégyen gyakran megakadályozza a külső segítségért folyamodást, így elmarad a társas támasz, a közösségi rítusok ereje sem segít
Csoport- és társadalmi szinten:
- a politikai irányultság kérdései olyan mélyen fekvő, „intim” kérdések, amiket az egyén ritkán kérdőjelez meg, mert azok az evidencia sajátosságaival bírnak (leginkább Volkan „nagycsoportidentitás” fogalma közelíti meg a mi elképzeléseinket)
- Magyarország elmúlt 100 éve a családok felemelkedését és lesüllyedését hozta, megtört sorsokat és identitásokat, értékeket, amire az egyik korszakban büszkének lehetett lenni, azt a következő irányváltás után szégyellni és titkolni kellett (Losonczi, 2005)
- ma mintha a családi traumák egyfajta „licitáló-versenyben” küzdenének egymással, ami tovább nehezíti a tőlünk eltérő sorsú embertársaink megértését, elfogadását
- az egyének politikai állásfoglalása, és így az a „szemüveg” is, amivel a valóságot érzékelik, legtöbbször a család „szenvedéstörténetével” van összefüggésben – kit mikor, melyik korszak üldözött, semmizett ki, vagy emelt hatalomba (Trianon utáni határmódosítások, kivándorlás, kitelepítés, államosítás, holokauszt, 1956, rendszerváltás stb.)
- a társadalom együttérzésre való kapacitása beszűkült, a szolidaritás hiánycikk országunkban
Családi szinten:
- a kapcsolati etika értelmében (Böszörményi-Nagy, 2001) , a családban elszenvedett traumák, illetve a család, mint egész átélte üldöztetés, méltánytalanság destruktív jogosultságot hoz létre a tagjaiban, és így nehezen tudnak többet, jobbat adni a következő generációnak, mint amit maguk is kaptak. A destruktív jogosultság mintegy „radar alatti”, reflektálatlan destrukcióra ad felhatalmazást, vagyis mások bántására az elszenvedett traumák okán tudattalanul
- a családi élet színpadán „öntőformákat” alakít ki minden család a következő generáció számára, amelyekhez replikatív, vagy korrektív szkriptekkel tudnak kapcsolódni, hacsak nem újítanak valami egészen mást. A családi forgatókönyveket tehát vagy ismételjük, vagy ellen-azonosulunk velük, vagy más családok mintáiból improvizálunk (Byng-Hall, 1995)
- a család az identitás szempontjából fontos történeteket többször elismétli, amikből kiderül, kik, mik vagyunk mi, kik az ellenségeink és a barátaink, útmutatást ad a jövőre vonatkozóan
- a családi értékek, igazodási pontok gyakran bölcs mondásokban, szólásokban párolódnak le
- mindazokat a feladatokat, amiket az őseink meg tudtak oldani, mi is nagyobb magabiztossággal közelítünk meg (pl. egyetemi végzettség, testvérviszonyok, képesség a harmonikus párkapcsolatra, jó szexualitás stb.), mintha a családi tudás átsegítene a nehézségeken
- a családi titkok v.sz. egy feltételezett ideálnorma megsértése mentén alakulnak ki (származás, etnikai hovatartozás, házasságon kívüli kapcsolat stb.)
- a családi titkok, elhallgatások túlterjednek az adott titkolnivalón, és a fiatal nemzedék számára az élethez szükséges tudás, családi tapasztalat átadását is veszélyeztetik (Hardy)
- a családi titkok kommunikációs zárlatot hoznak létre, izolálnak, és szociális visszahúzódáshoz, szégyenhez vezet(het)nek (Imber-Black, 1993)
- a családi titkok, mint projekciós felületek torzítják a valóságot, és esetleges, ki mit vetít rájuk
- amikor egy család üldöztetést szenved el, gyakran lezárja határait a külvilág felé, a családon belül meg a határok időnként túlzottan átjárhatóak lesznek. Ez az összemosódott (Minuchin, 1974) családszerkezet fennmaradhat a veszély múltán is. Az önállóság, a külvilágba vetett bizalom, akár egy elbúcsúzás is veszélyesnek látszódhat, mert a veszteség örökre szóló árnyával fenyeget. (Bowen, 1993)
Célunk a családi történet-feldolgozó csoporttal:
- védett, biztonságos légkör kialakítása az eltérő kultúrájú, gyökerű csoporttagok között
- kíváncsiság, együttérzés fokozása egymás felé, ami csökkenti az izoláltságot
- hazánk történetének gazdagabb megismerése, a csoporttudás növelése
- a csoporttagokat hozzásegítése differenciáltabb látásmódhoz, a propagandisztikus leegyszerűsítések helyett, az árnyalatok felmutatásához
- a nyelv megtisztítása és visszaszerzése a külvilág ellenségkereső és fenyegetettséget sugalló, társadalmi csoportokat egymás ellen fordító tendenciáinak ellensúlyozására
- a traumatikus események újra-játszása, egy jobb, aktívabb kimenetel megtalálása, gyógyítja az eredeti sérülést (Moreno, 1946)
- a komplex traumák kezelése is sokrétű kell legyen, a testi megélést is bele kell venni (Bessel van der Kolk, 2014)
- a kreativitás plusz energiája segít az átértelmezés, átkeretezés folyamatában (Krüger)
- a csoport védett világában, laboratóriumi helyzetében átélt „próba-cselekvések” gazdagítják az egyén szereprepertoárját (Clayton, 1994), és átírhatják egy kedvezőbb, aktívabb önképre
- humor, szépség, játékosság megtalálása
A család-történeteket feldolgozó csoportok módszere minden évben változott, és illeszkedett a rövid időkerethez: bemutatkozás, játékszabályok kijelölése, csoporttá levés és a családi delegációk behívása. Ez azonnal megnyitotta a családi történetek sorát. Érdekes volt, ahogy az évről-évre változó témák a résztvevő saját családját is megmozgatta: pl. amikor „családi titkok” köré szerveződött a csoportfolyamat, az egyik tagunk édesanyjától a CCH előtti napon, kapott egy 19 oldalas leltárt a családi titkokról. A titkok efféle nem szerves átadása jelzi azt a zavart, ahogy a gyereket eleinte meg akarja kímélni a család a fájdalmas információktól, majd az elzárt tényekkel egyszer csak elárasztja, de nem ad hozzá „használati utasítást”, értelmező, reflektáló szülői jelenlét védelmét
Talán, eleinte nem is volt egészen tudatos az az eleme a csoportfolyamatnak, ami később központi jelentőségre tett szert: az elhangzott történetek közül, amik különösen megragadták a képzeletüket, play back-szerűen újra játszották, időben kicsit eltávolodva, vagy szoborban megelevenítve, saját fantáziával kiszínezve. Ez az átszerkesztés, kiemelés segített más színben ránézni egy-egy saját történetre. Illetve, így csoport szinten valósult meg a „szerepcsere”, a Másik bőrébe bebújás (Zeitlinger, 1991) és belülről átélt szenvedésteli, vagy vicces szerep, felvétele, a decentrálás.
Igyekeztünk kreatív technikákkal, rajzzal, verssel, tánccal, fonalakkal megelevenített idődiagrammal megjeleníteni a csoport közös felismeréseit.
Az évek során ezeket a fókuszokat jelöltük ki:
2012. Szilánkokra hasadt múlt: kollektív történelem az egyéni emlékezés tükrében
2013. Magyarország szubjektív története családi történetekben elbeszélve
2014. Áttörni a Hallgatás Falát
2017. Álmainkba szövődött családtörténeteink
2018. (V)iszonyom van a Főnökkel
2021. Váltsuk le az öreget!
Kivándorlás-történetek: („bennszülöttek- kint-szülöttek”)
A legelső CCH-s családi történet-feldolgozó csoport véletlenül úgy tevődött össze, hogy a 10 csoporttagból 5-nek volt a felmenői múltjában sikeres/sikertelen kivándorlás. Részben politikai üldözöttség miatt kellett a Tanácsköztársaság után elhagyni az országot, részben a szegénység, az évszázados „földéhség” űzte el a csoporttagok nagyszüleit, dédszüleit Amerikába, hogy hazatérve földet tudjanak venni. Ez gyakran a család időleges szétszakadásához is vezetett. Volt, aki felett a történelem ment keresztül, és bár szülőhelyén maradt, 3 különböző ország fennhatósága alá került.
- A. kemény, 50 körüli nő. „Magányos farkasnak” jellemzi magát. Elvált, gyerekét egyedül neveli, orvos, aki 38 éves korában jött az anyaországba, ami nehezen fogadta be. Az erős nőknek/gyenge férfiaknak 3 generációra visszanyúló története van náluk: nagyapja utazott ki Argentínába, hogy majd földet tudjanak vásárolni a falujukban, míg a felesége 5 gyerekkel maradt itthon, gondozta az állatokat, eljárt napszámba. Pár év után levél jött a nagyapától, amiben pénzt kért a hazaútra, mert nem sikerült szerencsét csinálnia.
- B. nagyapja a Rákosi korszakban szövőgyárban dolgozott Sopronkőhidán. Egyszer beszólt a párttitkárnak, majd megüzenték a jóakarói, jobb, ha elmegy. Sikerült is átszöknie a határon. Felesége a 9 és 14 éves gyerekeivel nem tudott utána menni, vissza kellett költözzenek a saját szüleihez. Így apa nélkül nőttek fel.
- C. szülei illegális magyar kommunistaként Franciaországban találkoztak egymással. 1947-ben tértek haza, és a külügyminisztériumban helyezkedtek el. Egy akkor kivégzett ember nevére magyarosították a nevüket. A Rajk per folytán kitették őket munkahelyükről, és vasmunkások lettek…
- D. nagyapja 1948-ban került haza a hadifogságból. A Tihanyi Apátságban nem tudta folytatni agronómusi munkáját. Meg is betegedett. 1950-ben öngyilkos lett…
Holokauszton innen és túl:
A Holokauszt túlélők és traumatizáltak sorsa, generációkon átnyúló szorongása, főként Virág Teréz és a Kút rendelő működése folytán ismertté vált. A zsidóság felvállalása, elhallgatása a háború után született gyerekek előtt több hasonló családi titokhoz (Békés, 2022) vezetett. Itt csak néhány személyes történetet mutatunk be.
- E. apja megszökött a koncentrációs táborból a saját apjával együtt, ahová zsidó származásuk miatt vitték el őket. Majd a Rákosi éra alatt az apját kitelepítették, mint volt bankárt. Noha, E. apja el tudta végezni az orvosi egyetemet, az apját nem engedték el a diplomaosztójára. Ennél csak a halála tragikusabb: az apja sérvkizáródásban halt meg a kitelepítésen, mivel nem engedték el Budapestre a fiához, aki sebész lett…
- É. nagyanyja erdélyi katolikus, német eredetet tulajdonított magának. Csak a halála után derült ki a barátnője keresetlen kérdése nyomán, hogy ők zsidók. Mit kezdjen „É” a hamis identitásával?! Hát, akkor ők nem erdélyi katolikus szászok?!
- F. története a családi „cenzor” szerepében elmesélve: „ez egy kis család, „Nyikk-mukk” a jelszó: meg se nyikkanj, meg se mukkanj! Ez egy kis család. Itt mindenki szeretett mindenkit. És úgy tudtak megnyugodni, hogy mindenki félrelépett, még a nagytekintélyű rabbi nagyapa is. Amikor F. lépett félre, azt hitte, ő az egyetlen…”
- G. apai nagyapja zsidó volt, és úgy tudott megmenekülni, hogy 17 évesen belépett az SS-be. Emiatt a háború után lecsukták…G. nagyanyját meg, akik svábok voltak, beadták árvaházba az apácákhoz…
- Gy. családja úgy gondolta, a háború után nem beszél a zsidóságukról. Az apja szinte antiszemita lett. Egy csoporttag, amikor átszerkesztve, újra játszotta Gy. történetét, a következő jelenetet mutatta be: Gy. és az ő zsidósága sziámi ikrek; az apa ki akarja vágni Gy-ből a zsidót. „Legalább az egyikük maradjon meg!” – mire a játékbeli GY.: „Ha szétválasztasz minket, meghalok!”
Lázadni bármi áron, még ha kommunista lesz is az ember:
H. vidéken, egy kis faluban nőtt fel. Nevelőapja egy zalai kisnemesi család leszármazottja. Dédapja mulatós dzsentriként, elkártyázta az egész vagyont. Fia, (a nevelőapa apja) hogy borsot törjön az urizáló apja orra alá, a Direktórium vezetője lett 1919-ben. Valahogy megúszta a számonkérést, és az egész kaland családi titok lett. Amikor 1969-ben, a Tanácsköztársaság 50. évfordulóján a nagy szegénységben élő H. család háza előtt megállt egy fekete Volga, és a nagyapát kereste, hogy kitüntetésre vigye, akkor kitört otthon a háború. H. elvhű, karakán nevelőapja, aki nem lépett be a TSZ-be rátámadt az apjára: ”vén gazember, ha átveszi a kitüntetést, ide nem jön többet!” De az asszonyok rábeszélték: vegye csak át, hisz nincs pénz még a gyerekek ruhájára se…
Sérülés a nagycsoporton – egy profi túlélő:
– J. 27 ezer forintos rehabilitációs támogatásból élő jogász, aki kinézetében alig különbözik a hajléktalan klienseitől. Minden lehetséges csoportszabályt megsértett, amikor autóstoppal, több órás késéssel érkezett meg a nagycsoportra, a kiscsoportról is 1 órát késett. Amikor a nagycsoporton egy stábtag megkérdezte tőle, ő is hajléktalan-e, akkor „felrobbant” a nagycsoport. J. úgy látja, a nagycsoport besétált a csapdába, amikor őt homelessnek nevezte. „Magányos farkas, tüskés és ellenálló” … „Nehéz a demokrácia” … „A kirekesztésnek is sok arca van.” – kommentálja az eseményeket.
A kiscsoport J. mellé áll, de a vezetők között hasadás keletkezik: az egyik vezető nem akarja beengedni a késés miatt. J., mint egy kő, amit bedobnak egy tóba…nagy hullámokat gerjeszt maga körül…
Politizáló szülők
„Már megint szombat, a szabadságért tüntetnek, én otthon egyedül” – mondja K., egy fiatal csoporttagunk, milyen egy politikailag aktív családban felnőni.
Amikor magunk politizálunk
L. szerint, minden civil szervezetben van egy hülye, aki szétveri az egészet…
Tönkrement apák, nagyapák
- M. családja sváb származású. 1938-ban, az összeírás során magyarnak vallotta magát, ezzel úszta meg a kitelepítést. Az összes testvérét viszont kitelepítették. Nagyapja a Don-Kanyarban harcolt, és olyanokat élt át, hogy soha többé nem akart németül beszélni. Súlyos alkoholista lett, amikor hazajött a háborúból, szétverte a családot. M. apja, mint legidősebb gyerek, az anya segítője, támasza. A család minden második nap el kell meneküljön otthonról.
- N. nagyapja az alföldi tanyavilágban született: egy „reménytelen hely” -en. A háborúban egyszer a csuklóját, egyszer meg a fejét lőtték át. A háború után az új rendszer tette lehetővé, hogy lakatosnak tanulhasson, majd kinevezték egy szocialista gyár igazgatójának. Inni kezdett, tönkrement. Egyetlen reménysége, az egyetemet végzett unokája. lett…
„Kirekeszt a családom”
- Ny. családja erdélyi. Otthon, titokban a Nagy-Magyarország térképét rajzolták. Ny. balkezes volt, s így kihagyták a családi titkos tevékenységből Kirekeszt a családom” …
- O. majdnem 70 éves férfi, a családja „hatalmasat zuhant” a háborúban (deportálás) és azt követően is. Gyakran álmodik ma is zuhanással. Amerikában találkozott az apai rokonsággal, akik rátámadtak, miért nem jöttek ki 1946-ban…
Szégyen és titok:
- P. családi titkát csak az iratokból tudta rekonstruálni. 1971-ben valódi és pótnagyapját koncepciós perben leültették. Egy TSZ-ben dolgoztak együtt, és sikkasztással vádolták meg őket. Nagymamája elvált a nagypapájától, és hozzá ment a „pót-nagypapához”. Felváltva látogatta őket a börtönben…Kiszabadulásuk után autóbalesetben halt meg az egyik, míg a másik öngyilkos lett…A nagyanyja utánuk halt…
Végezetül, álljon itt egy csoportmese, amit a 2017-es évben írt közösen az akkori csoport, amikor az „Álmainkba szövődött családtörténeteink” címmel gyűltünk össze. A pszichodráma csoportokhoz hasonlóan ezt úgy írta a csoport, hogy a vezető fennhangon elkezdte a mesét, majd minden csoporttag tovább írta szóban a cselekményt. Ezután el is játszották. Mivel abban az évben az álom-tematika volt a középpontban, a mese is követi a tudattalan működését, szürrealitását. De azt is jól példázza, hogy szövődik egybe a csoport fantáziavilága, hogyan korrigálja, vagy túlozza el a korábbi cselekmény irányát. Többször visszafordul, hurkot vet, majd tovább gördül a mese, ami egyben sűrítménye is lehetne ennek a csoport tapasztalatnak: az egyéni sorsok, a közélet, a jelen szálai mintegy szövedékké állnak össze, amiben archetipikus képek, mese elemek tűnnek fel: tűz-víz-erdő-megtisztulás-pokolra szállás- megmenekülés-megbékélés az őseink ránk hagyta örökséggel-újrakezdés.
Csoportmese:
-Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Lány, akinek nem tudom a nevét…A kezével állandóan csavart valamit…felébredtem, és nyomást éreztem, és azt hittem, hogy ég a konyhám…
-Kimentem a konyhába, de nem ott volt a tűz, hanem bennem… Az álombéli Lány én vagyok…mit csavargatok?! Leültem, ittam egy kávét, és hirtelen megláttam a Képet a falon. A képen, a Nagymamám volt, 42 éves, de sokkal öregebbnek látszott, vajon, mi történt vele?
-Ez a kép ferdén lógott, jó régi, örököltem az anyukámtól…Kezében csavargat valamit, öregebbnek látszik a koránál, de boldognak látom…Füstöl a kép…
-A kutyám felébresztett, a kép nem füstölt, kiléptünk a házból, gyönyörű napsütés volt…A kutyám egy szép, elvadult erdőbe vezetett engem…
-Szedtem virágokat, de nem tudtam megszabadulni a füstszagtól…mire odaértem, lángokban állt az egész ház. Mindenki elmegy mellette és senki se törődik vele. Olyan érzésem volt, mintha csak én látnám, hogy ég az otthonunk. A járókelők tovább élték az életüket…
– Olyan távol kerültem a saját házamtól…visszamentem az Erdőbe. Magam után húztam a füstöt. Tudtam, hogy az Erdőben van egy Hidegvizű Tó…mindig el szoktam tévedni, de most odamentem, és leültem a Tó partjára és néztem a tavat…
-A kezemben vízfoszlány volt, tudtam, mi a dolgom…kinyitottam a tenyerem és ráléptem erre a Folyondáros Vízútra…sok ember, más világ, se füst, se szagok…
-Mentem tovább a Víz alatt és egy színpadhoz értem, ahol Janis Joplin Mercedes Benz-ét játszották. Kiemeltek a Pokol Angyalai, felvittek a szárazra…füstszagú voltam…
– Ahogy kiemeltek, olyan, mintha a hátamon szárnyak nőttek volna…Ahogy az emberek hallgatták a zenét, hullámoztak, mint a tóban a hullámok. Repülök, fut a tekintetem a Tó felszínén…Látom, hogy egy Gödörben vagyok..a Tó egy hatalmas Gödörbe fut, ott van az elégett Házam…Régóta ezt álmodom…Régen, nem tudtam kimászni, de most rálépek a peremre…Kíváncsi vagyok, milyen erő húzott fel…
-Rájövök, hogy engem visznek a Pokol Angyalai- kezeim oda vannak kötve a motor kormányához. Meglátom őket, bőrdzsekiben vannak, halálfej…12-en vannak. Elkezdünk lemenni spirálban a gödör aljára. A Házam helyén egy tűzrakóhely. Ott vannak a többiek a kihűlt tűz körül. 100-150-en. Rettegni kezdek, hova hoztak engem? Belöknek középre, a házam helyére, ami egy kihűlt tűzrakó…
– Tudtam, ők a kannibálok. Kezdettől tudtam, hogy folyton a kannibálok között élek. Nehéz sors, mert ezt mérte rám az Anyám és az Apám. Egyetlen lehetőségem van, hogy vegetariánussá tegyem a kannibálokat. Csontok vannak ott, nem fog sikerülni…
-Ahogy körbe nézek, lepereg az életem: ismerős arcok…meglátom sajátmagam is, meg a Nagyanyámat is, aki 42 éves. „Te vagy az, akinek meg kell változtatni azt, ami generációk óta folyik…hűljön ki ez, és építsünk valami mást!”.
-Tudom, hogy építenem kell egy új házat, de át kell vinnem a tüzet innen…Elemelkedem a Kannibáloktól, a Családomtól…ott találkozom az Ősz Öreg Törpével. Olyan, mintha a Nagyapám lenne…Építek egy köralakú Földházat, amit nem lehet felgyújtani. A kandalló melegíteni fog, oda viszem a Tüzet. Egyik kezemben a Tűz, a másikban a Folyondár. A falon lévő képen az Őseim. Egyiktől a szemem formáját örököltem. Az egyiknek szivárványos a szeme, a másiknak villámos…Újrakezdő Hely… Azt hittem, jó lesz egyedül, de hiányoznak a többiek…Miért itt kell élnem?!….
Felhasznált irodalom:
- Murray -Bowen, Michael Kerr: Family Evaluation (Norton, 1988.)
- Thomas Plankers : Splitting the mind within the individual, nation and economy: Reflections on the struggle for integration in post-war Germany (2015.)
- Judith Herman: Trauma és gyógyulás (1992.)
- Peter A. Levine: A tigris felébresztése – Hogyan dolgozható fel a trauma? (1997.)
- Kuritárné Szabó Ildikó: Úgy szerettem volna, ha nem bántottatok volna (2015.)
- Peter Fonagy- Anthony Bateman: Mentalsation-based treatment for borderline personality disorders (2006.)
- Francine Shapiro: Győzd le a múltad! (2016.)
- Vamik Volkan: Large-Group-Psychology in its own right: Lange-Group identity and peace-making (2013.)
- Losonczi Ágnes: Sorsba fordult történelem (2005)
- Böszörményi-Nagy Iván – Barbara R. Krasner: A kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa (2001.)
- John-Byng Hall: Munkám családi szkriptekkel (1995.)
- Evan-Imber Black: Secrets in families and in family therapy (1993.)
- Evan Imber-Black: The secret life of families (1998.)
- Richard C. Schwartz: Csak jó van benned – örökölt családi traumák (2021.)
- Murray Bowen: Family Therapy in clinical practice (1993.)
- Hardy Júlia: Secrets in family and in family therapy ( Portoroz, 2009.)
- Salvador Minuchin: Családok és családterápia (1974.)
- Jacob Lévy Moreno: Psychodrama (1946)
- Karoline Zeitlinger: A pszichodráma terápia (1991.)
- Bessel Van der Kolk: A test mindent számon tart (2014.)
- Reinhard T. Krüger: Psychodrama als Aktionmethode in Traumatherapie ( Zeitschrift für Psychodrama und Soziometrie 2002.)
- Reinhard T. Krüger: Kreative interaktion -Tiefenpsychologishe Theorie und Methoden des klassischen Psychodramas
- G.M. Clayton: Group leadership (1994.)
- Békés Vera- Claire J.Starrs: A Holokauszt transzgenerációs hatása (2022.)
- Angela J. Huebner: Jailbreak – The making and breaking of our invisible prisons (2021.)