Száraz Cintia: A mintagyerek problémája
(Judith Dupont: „Az idő fonalán…” című analitikus útinaplója alapján)
A felnőtté válás során, már a kezdetektől, a gyermek egyre nagyobb önállóságra tesz szert. A felnőtté válás akkor következik be, ha anyagi és érzelmi függetlenséget érünk el. Az érzelmi függetlenség azt jelenti, hogy a gyermekkorban természetesen létrejövő függőség úgy alakul át, hogy a személy függőség nélkül tudja fenntartani a kapcsolatot és új kapcsolatokat is képes kialakítani és fenntartani. Reális visszajelzések alapján egyre inkább tisztába jön képességeivel, érdeklődési területeivel, felméri a lehetőségeit, kritikai gondolkodásra tesz szert. Az elfogadás következtében elfogadja önmagát.
A pszichoterápia egyik fontos feladata és célja sokszor a felnőtté válás segítése, ezáltal az életminőség javítása. A felnőtt korban jelentkező kapcsolati problémák hátterében sokszor áll az, hogy még nem történt meg az érzelmi függetlenedés. A páciens/kliens ezt például úgy fogalmazza meg, hogy bizonyos helyzetekben gyermeknek érzi magát. Bár jó munkaerő és családot is alapított akár, kapcsolataiban jelentkeznek a nehézségek. Mindez különféle pszichés tünetekhez is vezethet, pl. szeparációs szorongás, depresszió, stb.
Mi lehet a „mintagyerek” problémája?
A mintagyerek kifejezést akkor használjuk, ha a gyermek szófogadó, megfelel a szülői elvárásoknak, jól tanul, jól viselkedik. A szülők már a fogantatásnál kialakítanak egy képzeletbeli képet gyermekükről. Fontos szülői feladat a későbbiekben ezt a belső képet átformálni annak megfelelően, ahogy a gyermeket megismerik, hogy valid visszajelzéseket tudjanak neki adni. A mintagyerek problémája, hogy szülei ezt a belső változtatást nem teszik meg, így úgy érzi, csak akkor kap elfogadást, ha ennek az elképzelt, elvárt szülői képnek megfelel. Ezt Winnicott (brit pszichoanalitikus) „hamis szelf” – nek nevezte. Így később identitásválság, önértékelési zavar alakulhat ki: nem tudja, valójában mi érdekli, mit szeretne, külső támpontokba igyekszik kapaszkodni, másoknak fokozottan megfelelni, túlalkalmazkodik. Pszichoterápiában a felnőtt páciens ezt úgy is megfogalmazhatja, hogy úgy érzi, mintha álarcot hordana, de nem tudja, ki is van az álarc mögött.
Túlalkalmazkodásra példa az is, ha a gyermek észleli, hogy szülei nem tudnak az élet nehézségeivel megbirkózni, így „szerepcsere” jön létre: ő lesz szülei támasza. Mindez életkorának nem megfelelő felelősségvállalást jelent, ezáltal érzelmi megterhelődést.
A szülők mindezt természetesen nem tudatosan alakítják így, sokszor több generáción átívelő tudattalan működésmódról van szó.
Pszichoterápia segíthet kilábalni a bizonytalanságból, hogy önmagunkra találhassunk. Az önismeret fejlesztése nemcsak saját életünkre hat ki, hanem a következő generáció életminőségére is.