Sallay Viola – Martos Tamás: Érzéseink és kapcsolataink tükre: az otthon (2. rész)

Korábban megismerkedtünk az otthon jelentőségével az érzelmi-kapcsolati tapasztalatok alakulásában, azok felidézésében és tudatosításában. Terápiás szempontból nagyon fontos megérteni azt is, milyen helyekhez kapcsolódik az otthonunkban a testi vagy lelki betegség és szenvedés tapasztalata, és az is, hogy hová kötődik a gyógyulás élménye. Az Otthon Érzelmi Alaprajza interjú segítségével feltárhatók ezek a tapasztalatok, és az is megérthetővé válik, hogy az egymással való érzelmi és fizikai közelség és távolság alakítása milyen szerepet játszik a kapcsolatok alakulásában az otthon falai között. A saját otthonának alaprajza segítségével Ön is követheti ezeket a folyamatokat a saját életében!

Szenvedés/betegség és gyógyulás 

Mi a helye az otthon terében a szenvedésnek, a betegségnek és gyógyulásnak? Sokféle otthoni helyszínhez kapcsolódhatnak történeteink ezekről a tapasztalatokról – ilyen „klasszikus” hely lehet a fürdő, a háló, a kertre néző terasz, vagy egy meghitt zug a nappaliban. Az interjúk alapján azonban egy váratlan felfedezésre is jutottunk: amikor akár a szenvedés, akár a gyógyulás tapasztalata kiszorult az otthon falai közül, az valami jelentőset mutat meg az otthoni kapcsolódások szempontjából is. 

Amikor kirekesztődik otthonról a szenvedés… 

Ha otthon nem lehet megélni a szenvedés érzését vagy nincs helye a betegség tapasztalatának, az arra utalhat, hogy csökken a kapcsolatok teherbírása. A törékeny, bizonytalan kapcsolódásokat óvni kell a nehéz élményektől. A családtagok ilyenkor úgy érzik, hogy ha saját gondjaikkal még tovább terhelik a többieket, akkor a kényes egyensúly felborulhat, krízis alakul ki. 

Márti, a gerincfájdalommal élő harmincas asszony igyekezett úgy berendezni az életét, hogy a betegség és szenvedés ne kötődjön otthoni helyekhez. Fájdalmát nem tekintette betegségnek, csupán egy „rossz állapotnak”, ami „az élet velejárója”. Ennek megfelelően férje élményében sem jelent meg semmiféle rossz érzés Márti gerincproblémájával kapcsolatosan az otthon terében: Jon számára is csupán a betegség konstruktív, megküzdéses oldala volt átélhető. Az ő saját szenvedésével kapcsolatos tapasztalata azonban sokat elárult a közös igyekezet sérülékeny oldaláról is.

„Én a kocsiban szoktam szenvedni. Hát az a full intim hely, ahol nincs más, csak én. Szenvedni ott remekül lehet. Haza ezt nem is vinném, akkor Mártinak rögtön beáll a dereka, az még nagyobb kínszenvedés. Akkor inkább marad az autó.” 

…és ha kiszorul otthonról a gyógyulás

Olyan helyzetekkel is találkoztunk, amelyekben az otthon már elveszítette azt az erejét (is), hogy a gyógyulás helye legyen. A felépülés ilyenkor új, alternatív helyekhez kezd kötődni, ez pedig már a családi kapcsolatok mély krízisére, a felbomlás esélyének megnövekedésére utalhat. 

Egy válságban lévő házasság tapasztalata adta a hátteret Judit elbeszéléséhez. Az ő kifejezetten pozitív érzelmi töltetű élménye a gyógyulásról szólt – ami már egy másik, „alternatív” otthonhoz, s az ott egyedül megtapasztalt érzésekhez tartozott. Judit a régi, gyógyulást nem hozó otthon helyett új helyet (egy bérelt lakást) talált magának, ami együtt létezett számára a régivel. A régi jelentette számára a gyerekeket, a családot – az új, alternatív otthon pedig az önmagára találást és az ebben való gyógyulást.

„Tehát én most itt, a lakásunkban semmit nem gyógyulok. Én nem itt gyógyulok. Hanem ott, amit én nem is az otthonomnak hívok, hanem a kuckómnak. Ez egy kis bérelt garzon, és úgy érzem, hogy az az én világom… és az csak az enyém. Mindig, ha odaérek, köszönök az én kuckómnak…” 

Judit az otthon megkettőzésével törekedett létrehozni egy olyan „átmeneti teret”, ahol párkapcsolatának krízise kihordható, anélkül, hogy azonnali szakításra kerüljön sor. 

Közelség és eltávolodás

Az otthon érzelmi tapasztalatainak fontos része a másokhoz való kapcsolódás, a közelség és távolság szabályozása. Gondoljuk át, milyen otthoni helyekhez kötődik a többiekkel való összetartozás élménye? És az otthon mely részei adnak lehetőséget az elvonulásra és elkülönülésre? Szinte bizonyos, hogy az összetartozás és az eltávolodás igényei jellegzetes dilemmákat teremtenek az otthon terében – a kutatás során mi is tapasztaltunk ilyeneket.

Ki alszik anyával?

Réka sokat mesélt az ötéves kislányával, Barbival való összetartozás öröméről. Történetében azonban felsejlik, hogy ez csak a többi családtagtól való elkülönüléssel jöhet létre. 

„A szülői háló az a közös alvás Barbival, azt ő nagyon szereti. És akkor szerinte rajtunk kívül mindenki menjen ki, tehát az a mi ágyunk szerinte… ez persze kicsit probléma ebben a tekintetben (nevet). Úgyhogy azért próbálom most a saját ágyába szoktatni… Mondjuk a férjem mikor beteg volt, akkor ő is itt volt, megkapta szegény végre az ágyat.” 

Bár az elkülönülés igényét Réka a gyereknek tulajdonította, a helyzet létrehozásában valójában ketten vettek részt. A hálószoba akkor is egyértelműen pozitív jelentést kapott Réka számára, amikor napközben Péter, a férje távol volt, és ő Barbival kettesben élvezhette ott a napsütést. Sőt, úgy tűnik, hogy „szegény” Péter is bekapcsolódott ebbe a rejtett versengésbe. Azzal, hogy a betegségével megmutatta gyermeki elesettségét, a kapcsolat és a hely szabályai szerint ismét jogosulttá vált az összetartozás helyének elfoglalására. 

Szabad-e távolodni?

A felnövekvő gyerekek elkülönülése vagy éppen közelsége az otthoni helyhasználat másik alapvető kérdése, melyhez minden résztvevőnek komoly érzelmi érdekeltségei fűződnek – gyakran egymással ellentétes, egymást kizáró módon. Árpád, a krónikus betegségéből lassan felépülő kamasz fiú, Beni édesapja hosszas küzdelmek után felismerte: a szülők számára az is lehet büszkeség és jóllét forrása, ha támogatják gyerekük önállóságát. Ha Beni egyedül rendelkezik saját „birodalma” felett, az szülőként növelheti is Árpád biztonságérzetét – akkor is, ha az elkülönülés néha veszteségérzéssel jár.

„Most már ő szorgalmazta, hogy fent saját szobája legyen. Azt látom ebből, hogy megvan ez a biztonságtudata, hogy most már uralni tudja a betegségét, a gyógyszert rendesen szedi. És így jól érzi magát a világban. Ezt jó látni, akkor is, ha néha hiányzik, hogy többet legyen velünk itt lent.” 

Nagy szó volt ez a férfi részéről. Árpád és Ildi, a középkorú szülőpár kapcsolatában ugyanis továbbra is az a szabály volt irányadó, hogy otthoni idejüket teljes egészében egy térben töltsék – az elvonulás igénye így kizárólag a párkapcsolati feszültségek megjelenéséhez kötődött. Ildi elmesélte, hogyan oldja meg pattanásig feszült konfliktusaikat az elvonulás.

„Volt olyan, amikor már annyira összevesztünk este, hogy fölmentem inkább a nappaliból a hálóba. De egyébként ugye az ember nem teheti meg, és nappal még ilyenkor se, hogy elvonul, mert ugye gyakran még ott vannak a gyerekek, meg minden… De este igen…” 

Kötődés az otthonhoz: aktív alakítás és függetlenedés 

Egyik előző történetünk, Judit és az „alternatív otthon” esete, egy nagyon fontos jelenségre is jó példa. Sokunkkal előfordulhatott már, hogy az otthonunkra szinte úgy gondoltunk, mint ami emberi tulajdonságokkal rendelkezik: hazavár, megvigasztal, befogad vagy eltaszít. Judit is megszemélyesítette a maga „alternatív” otthonát: viszontlátáskor köszöntötte a kuckóját, bensőséges kapcsolatot alakított ki vele. Az otthon mély kapcsolati tapasztalatokat idézhet meg, és ahogy a személyekhez, úgy az otthonhoz is kialakulhat az érzelmi kötődés. És ahogy a személyek esetében, úgy az otthonnal kapcsolatban is többféle kötődési mód lehetséges. 

A saját otthonával és az otthon érzelmileg telített helyeivel való ismerkedés révén Ön is átgondolhatja, melyik kötődési stílus jellemzi inkább? Vajon az otthonosság élményét, az otthon átélt érzések alakítását a helyzetek és a környezet aktív alakításával hozza-e létre? Az otthonhoz való kötődés aktív alakítása során konkrét helyeket keresünk az érzéseink átéléséhez, falakat húzunk és bontunk le, átrendezzük a szobát, kiküldünk mindenkit a konyhából, amíg az ebéd készül, vagy épp ellenkezőleg, mindig leültetünk magunk köré pár embert. 

A másik stratégia, ha az otthonhoz úgy kötődünk, hogy annak a konkrét helyhez lényegében ne legyen köze. Akár úgy, mint első történetünkben István és Annamari, akik érzelmeik jobbra fordulását már egy következő, elképzelt otthontól várták. Vagy úgy, ahogy egyik interjúalanyunk megfogalmazta: „az otthonosság érzése egyszerűen személyiség és neveltetés kérdése”. Ha Ön úgy érzi, könnyen el tud vonatkoztatni a konkrét helyszíntől, és otthonosan tudja érezni magát függetlenül attól, hogy konkrétan mi veszi körül, akkor elsősorban a környezettől való függetlenedés kötődési mintázata jellemzi. 

Bármilyen módon kötődjünk is az otthonunkhoz, egy dolog szinte mindenkire érvényes: otthonunk abban a tekintetben is tükrözi az egész életünket, ahogy érzelmeinkkel és a kapcsolatainkkal bánunk. 

Martos Tamás PhD – pszichológus, pár- és családterapeuta, egyetemi tanár,
(Szegedi Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet)
Sallay Viola PhD – pszichológus, pár- és családterapeuta, egyetemi adjunktus
(Szegedi Tudományegyetem, Pszichológiai Intézet)