A pszichológia tanácsadás műfajáról

Schell Gergely tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta, interkulturális képző

Amikor megszületik bennünk a döntés, hogy pszichológus vagy pszichoterapeuta segítségét szeretnénk igénybe venni, hamar szembetaláljuk magunkat a sokféle végzettséggel és módszerrel. A pszichológiai tanácsadás és a pszichoterápia két olyan műfaj, amivel szinte biztosan találkozunk, ha szakembert keresünk magunknak. Arra kérem az olvasót, hogy vegye figyelembe, egy ilyen rövid írás csak jelentős egyszerűsítésekkel beszélhet a tárgyáról.

Végzettségek és műfajok

Röviden azt mondhatnánk, hogy (pszichológiai) tanácsadást minden pszi-diplomával rendelkező végezhet. Pszichoterápiát pedig csak azok, akiknek vagy klinikai szakpszichológusi, vagy pszichoterápiás végzettséggel rendelkező szakorvosi végzettségük van. Általában az utóbbiak pszichiáterek. Ennél jobban nem érdemes most belemenni az egyébként bonyolult pszichológusi és orvosi képzési rendszer leírásába.

Egy kis történelem

A legegyszerűbben azt mondhatnánk, hogy a tanácsadás és a pszichoterápia azért különbözik, mert más-más történetük van, noha egy tőről fakadnak, hatnak egymásra, és sokszor valóban nehezen különböztethetőek meg egymástól. A (pszichológiai) tanácsadás az 1900-as évek elején született meg, amikor az első pályaválasztási tanácsadó irodát létrehozták az USA-ban, és megírták az első szakkönyvet a témában. Talán könnyű látni, hogy a pályaválasztás nem igényel orvosi, gyógyító képességeket, fogásokat, ezért nincs is szükség a klinikumban magasan képzett szakemberekre hozzá. Ma már önálló képzési út tartozik a tanácsadáshoz, így a tanácsadó szakpszichológusok is magasan képzett specialisták.

Később, ahogy telt-múlt az idő, a társadalmi igények alapján bővült annak a köre, mi mindennel is foglalkoznak a tanácsadók, tanácsadó pszichológusok. Ahogy az az új tudományterületekkel lenni szokott, saját kutatási eredményeket állítottak elő, elméleteket alkottak, és ezzel bővülni kezdett a műfaj alkalmazhatósága is.

Míg a tanácsadók az adott élethelyzetben való döntést segítették, addig a klinikusok a mentális egészség zavarait tanulmányozták. A két terület a világháborúk hatására kezdett közeledni egymáshoz, mert a visszatérő sebesült és traumatizált katonáknak nem csak a mentális zavaraik kezelésére volt szükségük, de társadalomba való integrálásukhoz, különféle képességek (szkillek) megszerzéséhez tréningeket is szerveztek számukra. Gyógyításukról a klinikai pszichológusok, számos életterületet érintő képzésükről pedig a tanácsadó pszichológusok gondoskodtak.

Ágyak és tanácskozások

A görög kliné (amiből a kórházi ágy mellett dolgozó klinikus elnevezése származik) egy régi görög ágyféle, a tanácsadást pedig a consulere szóból nevezték el (angolul counsellingnek), ami sokkal inkább tanácskozást jelent. A tanácsadó tehát az, akivel a kliense a dolgait megtanácskozza. Vagyis, szemben az elnevezéssel, nem ad tanácsot. (A valóságban persze időnként mégis ad, de nem ez az elsődleges feladata.)

A tanácsadó pszichológus elsődleges célcsoportjába egészséges emberek tartoznak, olyanok, akiknél nem áll fenn súlyos vagy tartós mentális zavar. De, hogy a képletet bonyolítsuk kissé, mentális zavarral élő személy is vehet igénybe (pl. karrier- vagy párkapcsolati) tanácsadást tanácsadótól. Ám a tanácsadó nem állíthatja magáról, hogy meggyógyítja kliensét valamely mentális zavarból. Még akkor sem állíthatja ezt, ha tudjuk, sokszor maga a tanácsadó-kliens kapcsolat is terápiás, tehát gyógyító hatású. Egy kicsit bonyolult, annyi szent.

Talán azt érdemes megjegyezni, hogy a pszichológiai zavarokkal csak klinikusok és pszichoterapeuták foglalkozhatnak, de ők foglalkozhatnak tanácsadással is. A tanácsadók pedig (az egyszerűség kedvéért mondjuk így) mindennel foglalkozhatnak, ami tanácsadás és amire végzettségük van, kivéve pszichoterápiával. Az írás szerzője például egyetemet végzett pszichológus, tehát végezhet tanácsadást. Hogy magas színvonalon dolgozhasson önállóan, szintén egyetemi képzésben elvégezte a tanácsadó szakképzést, így tanácsadó szakpszichológussá vált. Emellett rendelkezik családterapeuta végzettséggel is (figyelem, az elnevezés megtévesztő: a családterápia a pszichológus kezében nem pszichoterápia), úgyhogy a tanácsadás mellett családterápiával is foglalkozhat.

Hogyan is keressünk szakembert?

Amikor magánellátásban keresünk szakembert, akkor általában pszichológusokkal, különféle szakpszichológusokkal és pszichoterapeutákkal szoktunk találkozni a honlapokon. A leggyakoribb kérdés talán az, hogy tanácsadó szakpszichológusra, klinikai szakpszichológusra vagy pszichoterapeutára van-e szükségünk. Ha rendelkezünk klinikai diagnózissal a mentálegészségügy területén (pl. diagnosztizáltak minket depresszióval, vagy erős a gyanúnk, hogy ez a bajunk), akkor egyértelműen klinikusra vagy pszichoterapeutára van szükségünk. Ez az ő reszortjuk. És azt szoktuk mondani, hogy ha valamilyen elakadásunk van, döntéshelyzetben vagyunk, vagy fejlődni szeretnénk a konkrét élethelyzetben, akkor a tanácsadás is megfelelő lesz.

Segítségkérőként valójában nem szükséges átlátnunk a fentieket. Bőven elég ha kiválasztunk egy hellyel-közzel szimpatikus pszichológust, vázoljuk neki a problémánkat, és megkérjük, hogy vagy vállaljon el, vagy irányítson tovább a megfelelő ellátásba. Pszichológusként persze tudom, hogy sokaknak nehéz abban a tudatban kiválasztani egy segítő szakembert, hogy az akár tovább is küldheti őket. Hasonló ez, mint amikor a háziorvos célzottan másik szakorvoshoz küldi a betegét. Valójában azért teszi, hogy a problémának megfelelő kompetenciákkal bíró kollégája megkezdhesse a gyógyító munkát.

Különbségek

Mindezek után nézzük, miben más a tanácsadás, mint a terápia! A tanácsadás céljai korlátozottak, és meghatározott problémákkal, adott élethelyzetekkel, azok elakadásaival foglalkozik. Emiatt aztán sok területen használható. Ilyen szakterületek lehetnek például a család, párkapcsolat, életvezetés, iskola- és pályaválasztás. Ma már létezik felsőoktatási tanácsadás, ami az egyetem dolgozóit és hallgatóit támogatja, krízistanácsadás és addiktológiai tanácsadás is.

A tanácsadás történetéből láthatjuk, hogy a tanácsadó egyfajta munkaszövetségként tekint a kapcsolatra, nem célja kliensével a mély, terápiás kapcsolat kialakítása. Ennek ellenére létre szokott jönni ilyesmi, de ritkán kap kiemelt figyelmet az üléseken. A pszichoterápia során a kezelő és a páciens közötti kapcsolat nagy hangsúllyal jelenik meg. Ez már csak az időtávlatok miatt is így van: a tanácsadás leggyakrabban 6-10 alkalomból áll, terápiába akár évekig is járhatunk. Közös megegyezéssel a tanácsadói folyamat is hosszúra nyúlhat, ám ilyenkor érdemes felhívni a kliens (és pszichológusként önmagunk!) figyelmét a tényre, hogy a tanácsadás nem helyettesítheti az esetleges pszichoterápiát.

A tanácsadásban általában határozott fókuszt jelölünk ki a klienssel közösen. Egyfajta tanulási folyamatnak tekintjük a munkát, amelyre szerződünk. A tipikus életstresszorok mellett a kliens egészséges működésére és erőforrásaira figyelünk. A tanácsadásnak sokféle kimenetele lehet, nem “csak” a gyógyulás: akár az is sikernek számít, ha a a kliens olyan társas támogató közeget von be, amelynek segítségével már képes továbbhaladni az életben. De idetartozik a már említett továbbküldés is, mint lehetséges kimenetel. (Ezzel szemben a terápiákban általában az a szerencsés, ha a páciens hosszú időt, akár éveket tölt terápiában ugyanazzal a szakemberrel.) Egy tipikus tanácsadói folyamat célja lehet például az, hogy a kliens új stresszkezelési megoldásokat tanuljon, vagy döntést hozzon arról, munkahelyet vált-e. Ebből talán érezhető, hogy a tanácsadás inkább jelen- és jövőfókuszú, a terápia pedig legtöbb irányzatában nagy hangsúlyt helyez a múltra, a korai kötődési kapcsolatokra – mire nem láttam rá eddig magamból (tudattalan belső konfliktusok), és honnan ered ez a működés. A pszichoterápia célja inkább az állapotjavulás, gyógyulás, jobb pszichés egyensúly, tünetmentesség elérése. A terápia valamilyen módon a személyiség újrastrukturálására törekszik.

A tanácsadás szintjei

Egy gyakran használt modell a tanácsadás szintjeit mutatja be. Ezekről ejtünk most néhány szót. Az egyszerű konzultáció során a kliensnek csak információra van szüksége. Ilyen lehet az az ülés, ahol a kliens csak meg szeretné tudni, hová forduljon a problémájával, vagy milyen könyvet olvasson el. Gyakori, hogy a kliens elmeséli a tüneteit, a tanácsadó pedig egyfajta iránydiagnózist ad neki (pl. “ez egy nehéz döntési helyzet”, “önnek talán gyászterápiára volna szüksége”), hiszen sok hasonló helyzetet látott már. A tanácsadás szintje ebben a modellben azt jelenti, hogy a kliensnek komoly belső konfliktusai vannak, bizonytalan, és az egyensúlyhoz külső segítségre van szüksége. A pszichológus ilyenkor segít a feszültség oldásában, a stabilizálódásban. A fokális pszichológiai tanácsadás során a probléma a személyiség szerveződésében található, ezért több területre kihat (pl. a személy a munkahelyen és a párkapcsolataiban is ismétlődő nehézségekbe ütközik). Ez egy olyan határterület, ahol a tanácsadó és a klinikus is képes támogatást nyújtani, de nem ördögtől való a pszichoterápiára küldés. (Még ha sokszor nehéz is elengedni a pszichológus-kliens kapcsolatot.)

A tanácsadás során ideális esetben nem csak megoldjuk a problémát, hanem új készségeket, stratégiákat is tanulunk. De ez nem törvényszerű, néha egy-két beszélgetés elég ahhoz, hogy a kliens önállóan tudjon továbbhaladni az életben. (Szerencsés, ha a pszichológus megtanulta már kezelni az ilyenkor esetlegesen megjelenő hiányérzetét, és nem akar mindenképp további ülések sorozatában megtanítani valamit a kliensének!) Röviden úgy fogalmazhatunk, hogy a tanácsadás fókuszában az aktuális élethelyzet problémája áll, és a megoldás során a jelenre és a tudatos szintre összpontosítunk – a személyiségnek pedig csak arra a részére, amit a probléma körülhatárol. Ebbe a munkába nagyon sok minden beletartozhat az életmódváltás előkészítésétől kezdve a kiégés kezelésén át tréningek megtartásáig.

Végszó

Talán érezhető, hogy nem is annyira könnyű elválasztani egymástól a tanácsadást és a terápiát. A tanácsadói folyamat közben sokszor érintünk terápiás témákat, mélységeket, ahogy a terápiában is előfordulnak kimondottan tanácsadói szintekre tartozó problémák. A célok, alkalmazott fogások, időfókusz, vagyis a kétféle folyamat tendenciája a döntő. Ráadásul számtalan pszichológiai irányzat, iskola létezik, emellett sokféle pszichoterápiás módszert alkalmaznak, amelyekre hol jobban, hol kevésbé igazak a fent leírtak.

Felhasznált irodalom:

Kissné Viszket Mónika és Mogyorósy Zsuzsanna (2019) A pszichológiai tanácsadás szakmai alapprotokollja. Eötvös Kiadó, Budapest.

Tanácsadás és terápia (2009, szerk: Kulcsár Éva) Eötvös Kiadó, Budapest.

Share your thoughts