Tillmann Lili Eszter: „Gyere hozzám közel-maradj tőlem távol” 3.rész

KIUTAK A KÖTELÉKFÓBIÁBÓL 3.rész

A kötelékfóbiás emberekre jellemző, hogy a másik embertől, elvárásoktól való függés félelmet ébreszt bennük, hiszen legmélyebb aggodalmuk válhat valóra, hogy elhagyják őket.

A kötelékfóbiából kivezető út az önismereten, önreflexión át vezet. Marianne és Connell se-veled-se-nélküled kapcsolati libikókája akkor kerül egyfajta egyensúlyba, amikor Connell depresszióját, valamint elakadt gyászát kezelendően pszichológushoz kerül. A szakember segítségével először kimondja érzéseit helyzetével és Marianne fontosságával kapcsolatban.

Connell-nek szembe kell nézni legmélyebb félelmeivel, amit számukra a másik túlzott közelsége okoz. Ki kell lépni végre az áldozatszerepből! A kötelékfóbiások legmélyebb alapérzése az áldozaté, akinek meg kell védenie magát támadóival szemben. Az ellenfelet (vagyis a partnerüket) mint lehetséges betolakodót, támadót, nagy hatalmú manipulátort érzékelik, aki nem megbízható, erős és minimum át akarja őket nevelni, le akarja igázni őket. Ezek a projekciók a kötelékfóbiások számára a valóságot jelentik. A kötelékfóbiásból az önmaga megvédésére összpontosító tevékenysége miatt hiányzik az empátia.

Nem képes érzékelni azt, hogy szavai és tettei milyen hatást váltanak ki a partneréből. További javaslat a bűntudattal való szembenézés, valamint annak kerülése, hogy a partnert egyfolytában próbára tegye.

Stephanie Stahl könyvében a „belső gyermekkel” való párbeszédet helyezi a kötelékfóbiából való kiút központjába: ha az illető személy megtanulja elkülöníteni a jelent és a megélt gyermekkori rossz tapasztalatokat, felülvizsgálva saját kisgyermekkori mintázatait és felnőttként reagálni a párkapcsolati helyzetre.

A KÖTELÉKFÓBIÁSOK PARTNEREI: KIUTAK A FÜGGŐSÉGBŐL

Közös a kötelékfóbiások partnereiben, hogy azt érzik, bármit csinálnak, képtelenek kiszabadulni az érzelmek folyamatos hullámzásából és hatást gyakorolni kapcsolatukra. Nem tudják kontrollálni saját érzelmeiket, amelyek a viharos érzelmesség, a kétségbeesés és a düh között ingáznak. Szerelmük tárgyának érzelmeire meg végképp nincsenek hatással, mivel a másik folyton eltűnik a színről. Marianne sok szempontból, sokszor indokolatlanul „alámegy” Connnell-nek. Alacsony önértékelése miatt sokkal inkább Connellnek akar megfelelni és az ő vélt vágyait teljesíteni, mintsem a saját igényei mentén cselekedni. Ez a hozzáállás más párkapcsolataiban is megjelenik: ahogy a szadista Jamie-nek, majd a svéd fotósnak engedi, hogy szex közben fájdalmat okozzanak neki, megkötözzék, megalázzák.

A kötelékfóbiások partnerei számára egy ilyen kapcsolat tulajdonképpen mindig egy hosszú, szenvedésteli út, amely nagyon fájdalmas és keserű csalódást okozó befejezéssel végződik. A kezdeti érdeklődés, szenvedélyes lángolás után a hatalmi viszonyok oly módon borulnak fel, hogy a kötelékkerülő egyre függetlenebbé, partnere pedig egyre inkább függővé válik. Végül a kapcsolatfóbiás fél elhagyja partnerét, akit addigra más érzelmileg teljesen elbizonytalanított azzal, hogy semmibe vette, és beleszeretett valaki másba.

Bárki, aki szerelmi kapcsolatot létesít és ezáltal a kötődés iránti igényét kívánja kielégíteni, bizonyos mértékű biztonságot szeretne és azt az érzést, hogy számíthat partnerére. Ha nincs meg ez a biztonság, az félelmet vált ki. A kontrollvesztés, vagyis a másik elvesztésétől való félelem azonban végzetes módon felszítja a szenvedélyt. A kötődészavaros kapcsolatokban a szerepek egyértelműen le vannak osztva: a kötelékfóbiás kezében van kontroll és ezzel együtt a hatalom is.

A kötelékfóbiás párkapcsolatba bonyolódott emberek általában túl sok időt töltenek azzal, hogy patologizálják saját viselkedésüket, valamint kényszeresen sokat foglalkoznak a kapcsolattal. A józan eszük arra ösztönzi őket, hogy többet foglalkozzanak saját „beteges” részükkel, ami miatt annyira ragaszkodnak a kapcsolathoz. Azt remélik, önismerettel majd képesek lesznek meggyógyítani saját magukat, hogy végre kiutat találjanak a kapcsolatból. A partnerek önbecsülését szörnyen sérti az, ahogy a kötelékfóbiások a kapcsolataikat alakítják.

A függőségből való kiútnak a szerző azt javasolja, a partner kezdje el magát függetleníteni a kapcsolattól, ami által egészséges érzelmi távolságot tud teremteni a kötelékfóbiástól. Fontos, hogy újra kijelöljék maguk és a kapcsolat számára a határokat: mi az, ami elfogadható és mi az, ami nem. Ezáltal a partner képessé válhat arra, hogy leszálljon a kötelékfóbiás érzelmi hullámvasútjáról. Azt is érdemes tudatosítani, hogy egy kapcsolathoz két ember szükséges és a partner ne hibáztassa önmagát a kapcsolat sikertelenségéért.

El kell fogadni a kapcsolat kudarcát ahhoz, hogy el tudja engedni azt. A partnernek be kell bizonyítania önmaga számára is, hogy a kötődésfóbiás társa végül is csak félelemből menekül el tőle, nem pedig azért, mert ő nem elég értékes. Az is fontos, hogy a partner szembe merjen nézni a kapcsolat valóságával. A kötelékfóbiások közelség-távolság taktikája miatt a kapcsolatnak nincsen normális, hétköznapi szakasza, hiszen ilyen együttlétre nem kerül sor. El kell engedni azt a reményt, hogy az ember higgyen a kapcsolat javulásában, így könnyebb lesz kilépni és véget vetni a kapcsolatnak is.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Ainsworth, M. D. S. –Blehar, m. C.–Waters, E.–Wall, s. (1978): Patterns of attachment: a psychological study of the strange situation. Hillsdale, Nj: Erlbaum

Bowlby, j. (1969): Attachment and Loss, Vol. 1: Attachment. Hogarth Press and the Institute of Psycho-Analysis, London.

Fonagy, P.- Target M. (2005) Pszichoanalitikus elméletek a fejlődési pszichopatológia tükrében Gondolat-Infonia Kiadó, Budapest.

Fonagy P. (2003) A kötődés generációs átvitele. Thalassza, (14) 2003, 2-3: 83-106.

Johnson S. (2016): Az érzelmekre fókuszáló párterápia gyakorlata. A kapcsolat megteremtése, Oriold és társai Kiadó, Budapest.

Stefanie Stahl (2019). Igen is, meg nem is. A kötelékfóbia felismerése és legyőzése. Park Könyvkiadó, Budapest