Fecskó-Pirisi Edina: ,,A filmek bennünk történnek”
„Nagyon jó film …” vagy pont fordítva „Bűn rossz film…” halljuk egy-egy film kapcsán, amelyet követően az ajánlás vagy elrettentés alapján igyekszünk megnézni vagy elkerülni az adott filmet. Gyakran a saját tapasztalatunk megerősíti az eredeti javaslatot, és mi is továbbajánljuk vagy éppen nem ajánljuk a filmet. De mi történik akkor, ha a mi nézői élményünk merőben eltér a korábbi ajánlástól? Nekünk egyáltalán nem tetszett a „nagyon jó film”, vagy – ha mégis megnéztük –, akkor tetszett a „bűn rossz film”. Mitől lesz a mi véleményünk eltérő? Éppen attól, hogy mi mi vagyunk, és a filmélményünket a személyiségünk legalább annyira meghatározza, mint maga a megtekintett filmalkotás.
Norman N. Holland, a cikk címadó idézetének szerzője, a nagysikerű befogadói-válasz elmélet megalkotója, a Meeting Movies [Találkozás filmekkel] című könyvében kifejti, hogy a filmbefogadás során a néző a saját személyiségével vesz részt a filmnézés folyamatában. A történet a néző pszichéjében zajlik, és a filmes szereplőkkel való összeolvadáson keresztül a néző és a film valójában eggyé válik. A néző teljes létezésével hozzákapcsolódik a filmhez, a legkorábbi gyermekkori élményeitől kezdve egészen az aktuális eseményekig elérhetővé és előhozhatóvá válnak a lelki tartalmai, amelyek aktivizálódásukkal létrehozzák a film személyes élményét és értelmezését. A személyes részvétel jelentőségének kiemelése pedig azt jelenti, hogy ugyanaz a film eltérő asszociációkat és válaszokat válthat ki a különböző nézőkből, és a filmek értelmezésénél a rájuk adott nézői válaszokat éppúgy figyelembe kell venni, mint a filmeket magukat.
Holland a művel való személyes viszony kialakításának leírására létrehozta az ún. DEFT-modelljét, amelyben a műbefogadási folyamat négy szakaszát különböztette meg, és leírta, hogy milyen lelki folyamatok zajlanak le a művel való találkozáskor: (1) D – defense (védekezés): a befogadó a mű egyes sajátosságaiban képes felfedezni a környezethez való alkalmazkodás és a környezettel szembeni védekezés lehetséges módjait. (2) E – expectations (elvárások): a befogadó a mű azon részére válaszol, amely megfelel személyes elvárásainak. (3) F – fantasy (fantázia): a befogadó örömteli fantáziáinak projektálása a műbe; (4) T – transformation (átalakítás): a befogadó fantáziáinak átalakítása a mű által közvetített intellektuális és erkölcsi jelentésekké. A DEFT-folyamatot Holland irodalmi alkotások befogadóinál tárta fel először, majd később a filmnézők esetében is jól alkalmazhatónak bizonyult a modellje. Amikor megtekintünk egy filmalkotást, akkor először az elhárítási folyamataink aktivizálódnak, amelyek megvédenek bennünket a film azon tartalmaitól, amelyek veszélyeztethetnék lelki egyensúlyunkat. Lényegében a film egyes részeit kizárjuk, és meg sem engedjük, hogy hatást gyakoroljanak ránk. Ezt követően feldolgozzuk a film azon jeleneteit, amelyek megfelelnek a saját elvárásainknak, majd rávetítjük a fantáziáinkat, és olyan tartalmakkal gazdagítjuk, amelyek eredtileg nem is szerepeltek benne, hanem kifejezetten hozzánk tartoznak. A filmek által érzékletesen és élményszerűen megjelenített történetek, szereplők és szimbólumok beindítják a saját lelki dinamikánkat, és végül olyan jelentést adunk a filmnek, amely megfelel a mi személyes fantáziáinknak. A filmnézés során lényegében a saját identitásunkat fogalmazzuk meg újra és erősítjük meg. Ez egyrészt lehetőséget nyújt rá, hogy a filmnézés terápiás jellegű hatással bírjon számunkra, másrészt magyarázatul szolgál a filmélmények nagyfokú variabilitására és a nézői személyiségműködéshez illeszkedő értelmezésére.
Felhasznált irodalom:
Holland, N. Norman (1975): 5 Readers Reading. New Haven – London, Yale University Press
Holland, N. Norman (2007): Meeting Movies. Cranbury, Associated University Presses