Tillmann Lili Eszter: Serdülőkor

A serdülőkor a felnőtté válás egyik legösszetettebb időszaka. A testi változások, az identitáskeresés, a családtól való fokozatos leválás és a kortárs kapcsolatok felértékelődése egyszerre alakítják át a fiatal belső világát és a környezetével való kapcsolatát. Ez az időszak gyakran jár konfliktusokkal, bizonytalansággal és határok feszegetésével. De vajon hol húzódik a határ a normál fejlődési krízis és a beavatkozást igénylő folyamatok között ?

A serdülőkor mint második leválási folyamat

A serdülőkor egyik legfontosabb fejlődési feladata, hogy a fiatal fokozatosan önálló, saját identitással rendelkező személlyé váljon. Ehhez át kell alakítania a szüleihez fűződő kapcsolatát, és újra kell gondolnia mindazt, amit korábban önmagáról, a családjáról és a világról gondolt.

A pszichológiai megközelítések közül Peter Blos a serdülőkort a második individuációs, vagyis önállósodási folyamatként írta le. Ennek során a fiatal érzelmileg is távolodni kezd a szüleitől, és egyre inkább a családon kívüli kapcsolatok, elsősorban a kortársak felé fordul. Ez a leválás nem jelenti a szülők iránti szeretet megszűnését. Sokkal inkább arról van szó, hogy a korábban magától értetődő függőségi viszony fokozatosan átalakul, és helyét egy kölcsönös, a realitásokat jobban alapul vevő kapcsolat veheti át.

A folyamat azonban korántsem zökkenőmentes. A serdülő egyik pillanatban önállóságot követel, a másikban még igényli a szülő közelségét és segítségét. Egyszer elutasítja a családját, máskor számon kéri rajta, hogy az nem figyel rá eléggé. Ez a kettősség a fejlődés természetes velejárója lehet: a fiatal egyszerre vágyik a szabadságra és a korábbi életszakasz érzelmi biztonságára.

A szülők számára ez gyakran nehezen követhető időszak. Fontos azonban megérteni, hogy a távolodás nem feltétlenül a kapcsolat romlását jelenti, hanem az önálló személyiség kialakulásának egyik feltétele.

Az identitáskeresés és a test változásai

A serdülőkor másik meghatározó feladata az identitás kialakítása: annak megtalálása, hogy „ki vagyok én”, miben különbözöm másoktól, és milyen helyet szeretnék elfoglalni a világban?

Erik Erikson fejlődéselméletében az identitás kialakulása a serdülőkor központi kérdése. A korábbi önazonosság megrendülhet, miközben az új még nem szilárdult meg. A fiatal ezért sokféle szerepet, viselkedésmódot, értéket és közösséget próbálhat ki. Egy ideig különösen fontossá válhat számára, hogy egy csoporthoz tartozzon, és annak szabályai, értékei mentén határozza meg önmagát.

A testi érés szintén jelentős változásokat hoz. A serdülőnek új viszonyt kell kialakítania a megváltozott testéhez, el kell fogadnia annak új lehetőségeit és korlátait. A testtel kapcsolatos bizonytalanság, a külső megjelenés iránti fokozott érzékenység, valamint a szexualitás és a nemi identitás kérdései mind az önmeghatározás részévé válnak.

A fiatal gyakran próbálgatja, mire képes, meddig mehet el, mit bír el a teste, és milyen viselkedéssel vívhatja ki társai elismerését. A kockázatvállalás, a szélsőségesebb élmények keresése vagy a szokatlan öltözködés és viselkedés sokszor az önálló identitás kialakítására tett kísérletként is értelmezhető.

Miért olyan fontosak a kortársak?

A családtól való érzelmi távolodással párhuzamosan felértékelődnek a kortárs kapcsolatok. A barátok, közösségek és első párkapcsolatok újfajta kötődési és önkifejezési lehetőségeket kínálnak.

A kortárs csoport fontos fejlődési terep: a fiatal új szerepeket próbálhat ki, megtapasztalhatja az egyenrangú kapcsolatok működését, és visszajelzést kaphat arról, hogyan látják őt mások. A csoporthoz tartozás átmenetileg pótolhatja a családi kapcsolatok korábbi biztonságát, és segítheti a függetlenedést.

A kortársakhoz való erős kötődés ugyanakkor nehézzé is válhat, ha a korábban a családhoz kapcsolódó szoros függést a serdülő egy ugyanolyan merev csoportfüggéssel váltja fel. A fejlődés szempontjából nem önmagában a kortársak fontossága jelez problémát, hanem az, ha a fiatal nem tud saját véleményt és döntéseket kialakítani a csoport elvárásaitól függetlenül.

Határfeszegetés és normaszegés

A serdülőkor gyakran jár együtt a szabályok megkérdőjelezésével. A fiatal már nem fogadja el automatikusan a szülők és a felnőttek által képviselt értékeket, hanem saját tapasztalatain keresztül próbálja eldönteni, mivel tud azonosulni.

A szabályszegés, az ellenkezés és a lázadás bizonyos helyzetekben az önállósodás eszköze lehet. A fiatal így próbálja megtapasztalni saját határait, megfogalmazni különállását, és kialakítani személyes értékrendjét. Blos megközelítése szerint a normaszegő viselkedés olykor az önazonosság megőrzését is szolgálhatja: a serdülő a családi elvárásokkal való szembefordulás révén próbálja megélni, hogy önálló személyiség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden normaszegést természetesnek vagy veszélytelennek kell tekintenünk. A megértés és az elfogadás nem azonos a határok hiányával.

A fejlődési krízis lényege éppen a változás és az útkeresés. A fiatal különböző megoldásokkal próbálkozik, olykor szélsőségek között mozog, majd fokozatosan kialakít egy számára és környezete számára is elfogadhatóbb működésmódot. Akkor válik aggasztóvá a helyzet, ha a viselkedés tartósan rögzül, a fiatal feladja a keresést, beszűkülnek a kapcsolatai, vagy a viselkedése önmaga vagy mások számára veszélyessé válik.

A szülői határok megtartó ereje

A serdülő önállósodásához nemcsak szabadságra, hanem biztonságot adó keretekre is szükség van. A szülők feladata ebben az időszakban átalakul: már nem tudnak és nem is kell minden döntést meghozniuk a fiatal helyett, de továbbra is fontos szerepük van a határok kijelölésében.

A serdülő gyakran éppen azzal teszteli a környezetét, hogy meddig mehet el, ki az, aki képes vele szemben is képviselni egy következetes álláspontot. A határszabás konfliktusokkal járhat, ugyanakkor a világos, kiszámítható és a fiatal életkorához igazodó keretek azt közvetítik, hogy a szülő jelen van, felelősséget vállal, és a nehéz helyzetekben sem hagyja magára gyermekét.

A túlzott engedékenység és a merev, rugalmatlan szabályozás egyaránt megnehezítheti a fejlődést. Ha a családban nincsenek jól érzékelhető határok, a serdülő bizonytalanná válhat, és akár egyre szélsőségesebb viselkedéssel próbálhatja megtalálni azokat. A túlzott kontroll ezzel szemben akadályozhatja az önállósodást, és fokozhatja a szembenállást.

A megtartó szülői jelenlét egyszerre jelent érzelmi elérhetőséget, következetességet és a fiatal fokozatos önállóságának elismerését.

Mikor jelezhet a viselkedés fejlődési elakadást és érdemes pszichológushoz fordulni?

A serdülőkori nehézségek sokféle formában jelenhetnek meg. Előfordulhat hazudozás, iskolakerülés, csavargás, lopás, fokozott agresszivitás vagy a szabályok ismétlődő áthágása. Más esetekben a fiatal visszahúzódik, elszigetelődik, vagy valamilyen tevékenység – például a számítógép-használat – válik szinte kizárólagossá. Az alkohol- és droghasználat szintén komoly figyelmet igénylő probléma.

A fenti viselkedések háttérben sokféle szükséglet és nehézség húzódhat meg.

Szülőként fontos lehet fokozottan figyelni az alábbi viselkedésváltozásokra:

  • ha a fiatal tartósan visszahúzódik, elszigetelődik, és elveszíti kapcsolódását a kortársaihoz;
  • ha reménytelenséget, értéktelenséget vagy önmaga feladását éli meg;
  • ha viselkedése szélsőségessé és tartósan rögzülté válik;
  • ha nem képes a jövőjével kapcsolatban terveket, célokat megfogalmazni;
  • ha úgy érzi, elveszítette az irányítást saját cselekedetei felett;
  • ha önmaga vagy mások testi-lelki épségét veszélyeztető viselkedés jelenik meg.

A serdülőkori krízis bizonyos jelei nem mindig látványosak. Előfordulhat, hogy a fiatal kívülről továbbra is jól teljesít, alkalmazkodik és megfelel az elvárásoknak, miközben belül komoly feszültségeket él át. A túlzottan merev, koravén viselkedés vagy a gyermekkori működésmódokhoz való tartós visszatérés szintén azt jelezheti, hogy az önállósodás folyamata nehézségekbe ütközik.

Ha a fiatal reménytelenséget, önbántalmazó késztetéseket vagy öngyilkossági gondolatokat jelez, fontos, hogy ezt mindig komolyan vegyük, és mielőbb megfelelő szakmai segítséget kérjünk. Közvetlen veszély esetén sürgős segítségre van szükség.

A serdülőkor mint lehetőség a változásra

A serdülőkorban megjelenő konfliktusok, szélsőségek és bizonytalanságok nem feltétlenül jelentenek pszichés zavart. A fejlődés természetes része, hogy a korábbi egyensúly megbomlik, és a fiatal új megoldásokat keres. A kérdés az, hogy képes-e továbbhaladni ezen az úton, vagy a próbálkozások helyét tartós elakadás veszi át.

A serdülőkor lehetőséget teremthet korábbi kapcsolati és érzelmi nehézségek újrarendezésére is. A fiatal újraértékelheti a szüleihez való viszonyát, saját magáról alkotott képét, és olyan megoldásokat találhat, amelyek már jobban szolgálják felnőtté válását.

Ehhez azonban olyan környezetre van szüksége, amely képes elviselni a változással járó feszültségeket, miközben biztonságot és megfelelő kereteket nyújt. A szülőknek, a pedagógusoknak és a segítő szakembereknek nem az a feladatuk, hogy mindenáron megszüntessék a serdülő ellenállását, hanem hogy segítsék őt abban, hogy a konfliktusokból, próbálkozásokból és hibákból fejlődési tapasztalatok szülessenek.

A serdülőkor tehát nem egyszerűen a gyermekkor és a felnőttkor közötti átmenet. Olyan intenzív átalakulási folyamat, amelyben a fiatal fokozatosan megtalálja saját hangját, kialakítja identitását, és megtanul egyre önállóbban kapcsolódni a világhoz. A megfelelő támogatás, a biztonságos kapcsolatok és a megtartó határok ebben a folyamatban meghatározó jelentőségűek.

Felhasznált irodalom:

  • Bloss, P. (1967): The second individuation process of Adolescence. Psyhoanalitic Study of the Child, 22, 162–186.
  • Erikson, E. H. (2002): Gyermekkor és társadalom. Osiris Kiadó, Budapest.
  • Erikson, E. H. (1991): A fiatal Luther és más írások. Budapest, Gondolat.
  • K. Németh Margit és Koller Éva Serdülőkor: Normatív krízis vagy deviancia?   (Iskolapszichológia Füzetek 33., ELTE Eötvös Kiadó, 2015)

Share your thoughts